Vezető hírek
Születésnap a Kosztolányi-óvodában
Hatvan év, 7000 gyermek
Az azóta eltelt évtizedekben összesen 7000 gyermek és 200 dolgozó fordult meg az óvodában. Létrejöttének fontosságát pedig mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy már 1971-ben bővíteni kellett az épületet. Három helyett öt csoport fogadta a kicsiket, melyekbe negyvennél is több gyermek járt. A ’80-as évek elején pedig tornaszobával bővült az intézmény – idézte fel a múltat a születésnapi ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester.
Hozzátette: a fejlesztések nem értek véget, hiszen a közelmúltban napelemekkel és játszótéri eszközökkel gyarapodott az óvoda. Az épület azonban mit sem ér tartalom nélkül. Az elmúlt 60 esztendőben óvodapedagógusokra, dadusokra és persze az óvodásokra volt szükség ahhoz, hogy boldogsággal, nevetéssel töltsék meg a falakat.
A rendezvényen köszöntőt mondott a városrész önkormányzati képviselője, Böjte Sándor Zsolt is. Kiemelte: az óvoda nem gyermekmegőrző, hanem az a hely, ahol első ismereteiket szerzik a gyerekek. Sokuknak ez az első családon túli közeg, amibe belekerülnek, ezért nem mindegy, hogy milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodnak.
A jelenlegi dolgozókat és óvodásokat az intézmény egykori vezetője, Pödörné Hajdu Ibolya is köszöntötte. Mint mondta, a múlt számadatai mögött valóban a pedagógusok és a dajkák munkája áll, akik szakmai tapasztalataikkal évtizedek óta formálják a „kosztolányiságot” és a minőségét. Sok olyan gyermek járt ide, akikből azóta közéleti szereplő lett, például Vadvári Tibor alpolgármester, Mátyás István orgonaművész, Szépligeti Mátyás előadóművész, Patai Rebeka orgonaművész, vagy Csuti Kornél sportoló.
Az óvoda jelenlegi vezetője, Radics Bernadett elmondta: nehéz, de annál több élményt jelent ez a hatvan év az életükben. Ami viszont sosem változik, az a családias közeg, a gondoskodó szeretet, a humánum és a jövőbe vetett hit. Az igazgató a születésnap alkalmából emléklapot vehetett át a polgármestertől. A rendezvény az óvodások és néhány egykor ide járt, ám ma már általános-, vagy középiskolába járó tehetséges diák műsorával folytatódott. Az ünnepségről természetesen nem hiányozhatott egy óriási torta sem, melyet állófogadás keretében kóstoltak meg a vendégek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10