Vezető hírek
Színes idővonal a homlokzaton
Az iskolában már évek óta hagyomány, hogy részt vesznek a Nemzeti Tehetség Program pályázatán. Ezúttal a „Kis magyar művészettörténeti idővonal” elkészítésére kaptak támogatást. A program keretében együtt dolgoztak alsósok és felsősök, valamint a művészeti gimnazisták. A projekt részeként minden fontos művészettörténeti korszakból kiválasztottak a legkisebbek számára egy-egy épületet és képzőművészeti alkotást, amit az alsósok Nagy Szilvia tanár koordinálásával lerajzoltak; értelmezve a látottakat.
Idővonal a bejárat felett
Művészettörténet az Ady-iskola falain
A színes gyerekrajzokból aztán a felsőbb évesek és a gimnazisták készítették el a nagyméretű ponyvákat, Tóth Norbert és Szommer Judit tanárok segítségével.
Mint azt Tóth Norbert az avatás előtt a sajtó érdeklődésére elmondta: az idei munkának az is a célja volt, hogy az idővonallal kicsit kimozduljanak az iskola falai közül, és a városnak, vagyis a járókelőknek is mutassanak valami érdekeset. A homlokzatra kihelyezet, nagyméretű festett ponyvák már messziről látszanak, színesítve az utcaképet. Fontos volt az is, hogy a projektben több korosztály is együtt dolgozott, illetve a legkisebbek játékos formában ismerkedhettek a magyar művészettörténet főbb korszakaival.
Tóth Norbert ismertette a projekt részleteit
A három ponyva összesen 56 négyzetméter, a gyerekek 16 kilogramm festéket használtak el, 76 órát festettek és huszonöt diák alkotása szerepel a közösen elkészített művön.
A műalkotások ihlette, izgalmas grafikákkal díszített molinókat – melyek előtt garantáltan megáll a betérő – Balaicz Zoltán polgármester és Czigány László igazgató avatta fel.
Alsósok rajzolták, gimisek festették
A tervek szerint a tanév végéig a homlokzaton maradnak a művek, a nyári szünet alatt azonban zárt helyre viszik őket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10