Vezető hírek
Partnervállatokkal a duális képzésről
A zalaegerszegi kar rendkívül fontos célkitűzése az, hogy élenjáró, illetve úttörő szerepet vállaljon a duális képzésben, hangsúlyozta Lambertné Katona Mónika dékán köszöntőjében. Az egyetem 2014 óta biztosít erre lehetőséget, ami abban az évben pilot projekt keretében volt elérhető a pénzügyi és számviteli valamint gazdasági informatikus szakon. 2015-ben már akkreditált formában indult el a duális képzés hat alapszakon a budapesti egyetemen, a zalaegerszegi karon immár a gazdálkodási menedzsment alapszakon is. Mint mondta, az egyetem 2017-ben új típusú tantervi reformot vezetett be, melynek lényege, hogy az akadémiai képzésben is hangsúlyosabban jelennek meg a gyakorlati ismeretek. A partnervállalatokkal való együttműködés során a hallgatók az egyetem által generált projektmunkákban vesznek részt, amiről a dékán úgy vélekedett, ez lehet az a közös találkozási pont, melynek révén hatékonyan tud működni a duális felsőoktatási képzés.
Dr. Vadvári Tibor alpolgármester, Rózsás Zoltán, oktatás- és kutatásfejlesztési koordinátor (Autóipari Próbapálya Zala Kft.),
Lambertné Katona Mónika dékán és Ódor Gábor képzési csoportvezető (Flex)
A továbbiakban a kiválasztás folyamatáról beszélt, mely során az egyetem önéletrajzot és motivációs levelet vár el a leendő duális hallgatóktól. Továbbá állásbörzét szervez számukra, melyen a partnercégek már dönthetnek arról, kiket vesznek fel a duális gyakorlati helyekre. Kiemelte, hogy a hallgatók szívesen vesznek részt a duális képzésben, mert kapcsolatot építhetnek, szakmai tapasztalatot szerezhetnek. Előnyei között a jövedelemszerzés is fontossággal bír számukra, miután a közgazdászhallgatók nagy többsége önköltséges képzésen tanul.
Dr. Vadvári Tibor alpolgármester, a kar korábbi oktatási dékán-helyettese szintén részt vett a duális képzés 2014. évi bevezetésében, ami akkor az országban elsőként indult el a közgazdász-képzésben. Mint mondta, stratégiai célként határozták meg azt, hogy a vállalati igényeknek megfelelő szakemberek kerüljenek ki az egyetemről. Ezt szolgálja az is, hogy már az első félévtől kezdve a hallgatók dolgoznak is az adott munkahelyeken. A vállalatok visszajelzése alapján az ott szerzett gyakorlati ismereteikről is számot az akadémiai tananyag kikérdezése során.
A rendezvényen a partnervállalatok is elmondták a duális képzésről szerzett tapasztalataikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10