Vezető hírek
Pályaválasztási és Szakmabemutató Kiállítás
Az intézmény tornaterme zsúfolásig telt a 23 szakmacsoportot bemutató standokkal. A legtöbb helyen „élesben”, azaz munka közben voltak láthatók a jelenlegi szakképzős diákok, akik potenciális utódjaik számára tartottak bemutatót.
Irányt választani
Szakácsok, cukrászok, faiparosok, építészek, gépészek, környezetvédők, fodrászok, informatikusok, egészségügyisek, művészetek elhivatottjai vagy éppen népi iparművészek lelkesedése hatotta át a rendezvényt. De mód volt beszélgetni is a sikeres diákokkal, illetve szakemberekkel.
A cél, hogy minél inkább az érdeklődésnek megfelelő továbbtanulási utat válasszon a diák. Bár a pályamódosítás nem ritka manapság, gyorsan szűnnek meg és születnek új szakmák, az irányvonalat azonban meg lehet határozni, ahogy erre a megnyitón Vigh László országgyűlési képviselő is biztatott. Tolvaj Márta alpolgármester pedig arról beszélt, hogy az érdeklődésnek, képességeknek megfelelő pályaválasztás, esélyt jelent az elégedett élethez. Az önkormányzat képviseletében arról is szólt, hogy próbálják helyben maradásra bíztatni a jó szakembereket.
A programot pályázat egészítette ki, ahol „Szakmák, mesterségek világa” címmel várták az alkotásokat, rajz, írás és film kategóriában. A legjobb munkákat kiállították és díjazták a rendezvény megnyitóján.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10