Vezető hírek
Nyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
A programot Decsi Péter, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója nyitotta meg, aki bemutatta az intézmény képzési kínálatát. A felvételi ponthatárokról és az intézményi pontszámítási szabályokról dr. Joó István, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg oktatási dékánhelyettese tartott tájékoztatót. A duális képzési lehetőségeket dr. Utasi Anett, a Duális Képzési Központ igazgatója ismertette, míg a diákhitel lehetőségekről Márkus Attila, a Diákhitel Központ regionális vezetője adott tájékoztatást.
Az előadásokat követően az érdeklődők az aulában felállított standoknál kaptak választ kérdéseikre. A látogatók megismerkedhettek a zalaegerszegi képzésekkel, a duális partnercégek képviselőivel, valamint a hallgatói szervezetek munkájával.
A nyílt napon különösen nagy érdeklődés övezte a műszaki képzéseket, melyek közül mechatronikai mérnöki, gépészmérnöki és tesztmérnöki alapképzések érhetők el Zalaegerszegen. A standoknál robotkar, hőkamera és 3D nyomtató segítségével mutatták be a gyakorlati képzések lehetőségeit. Az épület előtt két gépkocsi nyújtott betekintést a méréstechnika világába, amelyek a műszaki érdeklődésű fiatalok körében keltettek nagy érdeklődést. A gazdaságtudományi képzések továbbra is népszerűek a fiatalok körében. A gazdaságinformatikus alapképzés hallgatói a VR-technológiát mutatták be az érdeklődőknek.
Továbbra is népszerű a duális képzés, melynek segítségével gyakorlati tudással is gazdagodnak a képzési idő alatt a hallgatók, nem mellesleg a minimálbér 65%-nak megfelelő fizetést is kapnak az egyetemi éveik alatt.
A nyílt nap zárásaként a látogatók kampusztúrán vehettek részt, amely során megismerkedhettek az egyetemi központ épületeivel, szolgáltatásaival és infrastruktúrájával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről