Vezető hírek
Iskolakezdés elektronikus naplóval
Péntek reggel előbb a Petőfi-, majd a Dózsa-iskolában került sor az ünnepélyes iskolakezdésre. Mint azt Makovecz Tamás, az intézmény igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a Belvárosi-iskolában összesen 1200 gyerek (fele a Dózsában, fele a Petőfiben) kezdi meg hétfőtől a tanulmányait. Mindkét iskolában 3-3 első évfolyamos osztály indul.
A Belvárosi-iskolában nyílt meg elsőként a tanév
Az igazgató úgy fogalmazott: ahogy az intézmény nevéből is látszik, az egyik legfontosabb feladat az angol nyelv oktatása. Öröm számukra, hogy 2017-ben húsz, idén pedig ezidáig huszonegy diák tett le sikeres, államilag elismert középfokú nyelvvizsgát. A Dózsa-tagiskolában rendezett tanévnyitó ünnepségen pedig további ötvenhét, 3.-, 4.-, 5. évfolyamos diák kapott tanúsítványt a gyermekeknek szóló, cambridge-i próbavizsga sikeres teljesítéséről.
Az évnyitón az igazgató beszédében utalt rá, hogy az előttük álló tanév egyik újdonsága az elektronikus napló megjelenése lesz. Papír alapú naplót idén már nem vezetnek, de a tanulói tájékoztató- és ellenőrző füzeteket továbbra is használják. Az új technikára való átállás pedagógust, szülőt és diákot egyaránt érint. A tervek szerint azonban a naptári év végére, minden szülő napi szinten betekinthet majd a gyermeke előmeneteléről szóló információkba. Ehhez biztosítják számukra a szükséges belépési kódot, és jelszót is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről