Vezető hírek
Iskolához közelítő táborokat szerveztek Botfán
A kicsik még tudnak a természetben játszani
Az ötlet tavaly született, idén már két turnusban érkeztek a gyerekek az egyhetes táborba.
- Három mini csoportba osztottuk a gyerekeket, így párhuzamosan folytak a foglalkozások. Íráselőkészítést, vonalvezetést tanultunk játékosan, készségfejlesztés volt matematikából és kézműves foglalkozások – mondta Domján Nikolett az ovisoknak szerevezett táborban, miközben mutatta az életnagyságú testkép rajzokat, a vonalvezetés gyakorlat látványos végeredményét, a hullámzó vizes óriás tájképet.
- Sok mozgásos játékot játszunk a nap során, amihez ideális szép, zöld környezet adott itt a botfai közösségi ház udvarán. A hangtálazás is egészen más hatású, ha egy óriási diófa árnyékában hallgatjuk azt. A meleg elől a kis indián sátrakba lehetett elvonulni és persze számos vizes játék is volt a hőség idején. Ez a korosztály még tud a természetben játszani, itt lehetett fára mászni is akár, de a szociális kapcsolatokban, az érzelmi intelligenciában van mit fejleszteni, a türelmet, a kudarctűrést. A gyerekek között barátságok is szövődtek, ez különösen azoknak lesz jó, akik egy osztályban kezdik majd az iskolát, mert erre is van példa.
A helybéliek is bekapcsolódtak, támogatták a programot – mesélték a tábor vezetői.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10