Vezető hírek
Informatikai pályaválasztási nap és Lego verseny
A megye általános iskoláiból közel 160 gyermek érkezett a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjába, hogy az informatika és a szakképzés, valamint az egyetemi képzéssel ismerkedjenek. A program kezdetén a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának megbízott főigazgatója, Decsi Péter köszöntötte a gyerekeket. Kiemelte, a diákok a rendezvényen olyan tudással vértezik fel magukat, amely révén fejlődik a kreativitásuk, innovációs képességük, csapatmunkában dolgoznak és egy problémát is meg kell oldaniuk. Olyan kompetenciákat szereznek, amit egy mérnöknek is el kell sajátítania.
Az általános iskola hatodik és hetedik évfolyamából érkező diákok két turnusban váltották egymást a hét állomásból álló pályaválasztási programon. A termekben a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikuma, Ganz Ábrahám Technikuma és Csány László Technikuma, és a Mosolygyár Egyesület ellett a Zalaegerszegi Egyetemi Központ is egy állomással vett részt a rendezvényen. A programban a pályaválasztás előtt álló diákok megismerkedhettek az informatika, programozás és távközlési ágazathoz tartozó szakmákkal.
A pályaválasztási nappal párhuzamosan nem hivatalos FIRST LEGO Leagu versenyt rendeztek, melyre nyolc csapat nevezet a megyéből. A 9-16 éves korosztály februártól készült a versenyre, ahol 2,5 perce volt, hogy minél több pontot szerezzen a terepasztalon. A versenyzők az építés mellett a kutatásban, a problémamegoldásban és a különböző mérnöki területeken egyaránt készségeket szerezhettek. A robotdizájn feladatrész keretében stratégiájukat, tervezésüket és fejlesztésüket prezentáció keretében mutatták be a csapatok, itt a négy tagú zsűri értékelte a programozás és bemutatóval összefüggően az alapértékeket (felfedezés, innováció, hatás, befogadás, csapatmunka, szórakozás) is.
A verseny eredménye:
Gyenesi Lego Légió (Gyenesdiás): Legjobb csapat kategória I. helyezés; Robotfutam I. helyezett; Alapértékek II. helyezés; Robotkonstrukció II. helyezés
A LEGO Asztal Lovagjai (Zalaszentbalázs): Robotkonstrukció III. helyezés
Bolyai LEGO Team (Nagykanizsa): Legjobb robotkonstrukció kategória I. helyezés; Legjobb csapat kategória II. helyezés
RoBitok (Zalaegerszeg): Alapértékek III. helyezett; Áttörés különdíj
Lec#G (Zalaapáti): Motivált külön díj
Muramenti Legósok (Muraszemenye): Alapértékek I. helyezett
BRICKS (Zalaegerszeg): Legmagasabb torony különdíj; Legjobb csapatvezető serleg; Robotfutam II. helyezett
KiberKockák (Nagykanizsa) Robotfutam III. helyezett;
A verseny résztvevőinek felejthetetlen élményt jelentett a rendezvény, a legjobbak pedig egy LEGO kupával és ajándékokkal lettek gazdagabbak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10