Vezető hírek
Idén testnevelés órájuk is volt
Átvették tanúsítványaikat a senior hallgatók
Lambertné Katona Mónika, kiemelt projektek igazgatója felidézte, hogy 2015 tavaszán indult el az első fél év Senior Akadémián, melynek sikere azóta töretlen a benne szerepet vállaló egyének és szervezetek aktív hozzáállásának köszönhetően. Mint mondta, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt közös pont a Senior Akadémia közössége, annak szellemisége, kisugárzása. Ez olyan teljesítményt hozott létre Zalaegerszegen, amely elismerésre méltó mind a szűkebb, mind pedig a tágabb környezetben.
Dr. Gubán Miklós dékán azt hangsúlyozta, hogy a résztvevők a tudomány, a kultúra területéről hallhattak számos előadást, sok olyan információval gazdagodtak, amit hasznosítani tudnak a mindennapokban. Köszönetét fejezte ki kollégáinak, akik oktatókként illetve előadókként ezúttal is hozzájárultak a tanév magas színvonalú megvalósításához.
Balaicz Zoltán polgármester, a Városi Idősügyi Tanács elnöke azt emelte ki, hogy az önkormányzat kiváló társra talált a zalaegerszegi gazdálkodási karban az elmúlt öt évbe, amit bizonyít a Senior Akadémia növekvő népszerűsége. Dicsérte a résztvevőket, hogy érdekli őket a város közélete, és nem különben a tudomány, a művészet és a kultúra területe. Jártasak kívánnak lenni a mindennapi élethez már szorosan hozzátartozó informatikai eszközök használatában, és nem riadnak vissza egy idegen nyelv tanulásától sem.
A Zala Megyei Idősügyi Tanács képviseletében Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke szólt a jelenlévőkhöz. Azt hangsúlyozta, hogy a Senior Akadémia hallgatói ebben a félévben is bizonyították szorgalmukat, nagy érdeklődéssel viseltettek az előadások és képzések iránt, így büszkén vehetik át tanúsítványokat.
Az idei félévben már nemcsak a tudományokra voltak kíváncsiak, hiszen az egészségügyi ismeretek és a testnevelés óra közül az utóbbit választották, ami persze nem zárta ki egymást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10