Vezető hírek
Épül az Innovációs és Tudásközpont
Lambertné Katona Mónika a BGE GKZ kiemelt projektigazgatója az átalakítás alatt álló, négyszintes épület előtt elmondta: a terveknek megfelelően, jó ütemben halad a kivitelezés. Az épületben belső munkálatok folynak, ahol többfunkciós terek kerülnek kialakításra. Nemcsak oktatási-, hanem irodafunkciókat is el kell látnia a tudásközpontnak, hiszen az egyetemmel együttműködő vállalatok néhány irodája is itt kap helyet. Ezenkívül modern, és gyakorlatorientált képzést szolgáló oktatóterek létesülnek.
Gyakorlati képzés, szimulációs tantermek
Lambertné Katona Mónika és Balaicz Zoltán (középen) sajtóbejáráson számoltak be a tudásközpont fejlesztéséről
A sajtóbejáráson részt vett Balaicz Zoltán polgármester is, aki mindehhez hozzátette: a régi épület látványos átalakuláson megy keresztül a közel 1 milliárd forintos összköltségű beruházás révén. A projekthez – az egyetem által elnyert pályázati forráson túl –kormányzati támogatást is érkezett, mégpedig azáltal, hogy a fejlesztést beemelték a Modern a Városok Programba. Az október közepére elkészülő új Innovációs és Tudásközpont nemcsak az egyetem, hanem a város tudományos és kutatási életében is fontos szerepet tölt majd be – fogalmazott.
Dr. Gubán Miklós (balról a harmadik) a belső terek kialakításáról és az új oktatótermekről is tájékoztatott
Dr. Gubán Miklós, a gazdasági kar dékánja elmondta: az új tudásközpont összesen több mint hatszáz informatikus- és közgazdász hallgatót képes kiszolgálni. Magának az épületnek pedig 110 fős a befogadókapacitása. A diákok kiscsoportos foglalkozásokon, gyakorlatorientált oktatás keretében és szimulációs tantermekben (valóságos munkahelyet szimuláló környezetben) sajátíthatják el a tudásanyagot. Bővül továbbá az egyetem kutatási hálózata is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10