Vezető hírek
Energiatakarékosság mindenekelőtt
Felújítják a Deák Ferenc Technikumot
Bognár Ákos, Vizlendvai László, Balaicz Zoltán, Vigh László, Szabó Károly és Rozmán Sándor
Újabb épülettel folytatódik Zalaegerszeg közoktatási intézményeinek rekonstrukciója, mondta Balaicz Zoltán polgármester a projektindító sajtótájékoztatón, hozzátéve azt, hogy az önkormányzat 2013 óta már nem fenntartója az iskoláknak, de sorsukat szívén viseli. Jelezte, hogy a város valamennyi nevelési és oktatási intézményének korszerűsítésére vonatkozó 2014-ben indított program jól halad. A közelmúltból példaként említette az Eötvös-iskola épületének, a Liszt-iskola tornatermének megújítását, valamint az Apáczai ÁMK tornaterme felújításának megkezdését. Nemrég a Zrínyi Miklós Gimnázium rekonstrukciója is elindult 530 millió forintból. A Deák Ferenc Technikumra rátérve azt emelte ki, hogy a fenntartó szakképzési centrum megteremtette felújításához szükséges forrásokat, így a munkálatok itt is zajlanak.
Az energetikai felújítások jelentőségéről szólt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, utalva arra, hogy az energiaválság idején mennyire fontos az üzemeltetési költségek csökkentése az oktatási intézményekben. Hasonlóképpen vélekedett Bognár Ákos önkormányzati képviselő is, aki az előrelátás fontosságát emelte ki a Deák Ferenc Technikum rekonstrukciója kapcsán.
Soha nem jöhetett volna jobbkor ez a projekt, mert az energiaválság az iskolákat is sújtja. A jelenléti oktatás így nem csak az idén, de jövő évben is folytatódhat, mondta Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja. Vizlendvai László főigazgató pedig arról beszélt, hogy a Deák-technikum épülete is az 1960-70-es években épült, ezért külső felújítása már igencsak aktuálissá vált. Mint mondta, ezen projekt keretében a Széchenyi-technikum is megújul. Reményeik szerint a fenntartásukban lévő másik három iskolára is sor kerülhet az elkövetkezőkben. Belső felújításuk nemkülönben fontos lenne, hiszen nem mindegy, milyen körülmények között tanulnak a diákok.
Rozmán Sándor, a Deák Ferenc Technikum igazgatója azt mondta, örömmel követik a beruházást, és türelemmel viselik a munkálatokkal járó kellemetlenségeket, melynek eredményeként az iskola épülete teljes mértékben megfelel majd a mai kor energetikai követelményeinek.
A nyílászárók cseréjét, a homlokzat, a tető és a födém hő- és vízszigetelését, valamint a fűtés korszerűsítését tartalmazza a nettó 210 millió forintba kerülő kivitelezés, amely a jelenlegi ütemezés szerint 2023 májusában zárul.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10