Vezető hírek
Ha kell, tudj segíteni!
Elsősegélynyújtó verseny területi fordulója Zalaegerszegen
Ezen az állomáson Beledi István vezető mentőtiszt értékelte a diákokat
Preisz Péter megyei elsősegélynyújtó koordinátor elmondta, a versenyen 12 zalaegerszegi és keszthelyi csapat vett részt, köztük egy vendégcsapat, amely nem kapott helyezést, csak értékelést. A három korcsoportban zajlott a verseny. A gyermek kategóriában a 10-től 14 évesek, az ifjúsági kategóriában a 14-től 18 évesek, míg a felnőtt kategóriában a 18 év felettiek mérték össze tudásukat egymással. A négy baleseti szimulációs helyszínen olyan eseteket igyekeztek bemutatni, amelyek iskolákban is megtörténhetnek. Így a diákoknak csonttörést, nagyobb erősségű vérzést kellett ellátniuk, továbbá epilepsziás rohamban szenvedőt, illetve áramütést kapott társaikat kellett ellátniuk. Pontozták a kontaktusfelvételt, a légzés vizsgálatát, a mentők értesítését, az újraélesztés módját illetve a efibrillátor használatát. A két elméleti állomáson vöröskeresztes illetve elsősegélynyújtó ismereteikről adtak számot a csapatok. Ez a verseny amellett, hogy rendkívül hasznos, nagyon nagy élmény is a gyerekeknek, emelte ki Preisz Péter.
Gál Regina, a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola hetedikes tanulója elmondta, ebben a tanévben lépett be az elsősegélynyújtó szakkörbe, mert fontosnak tartja, hogy tudjon segíteni a bajbajutottakon. Varga Csabáné védőnő vezeti a szakkört, akitől rengeteget tanult már. A foglalkozásokon tulajdonképpen végig vesznek minden szituációt, az égési sérülés ellátásától kezdve az újraélesztésig, ami előfordulhat. (A csapat a harmadik képen.)
A verseny végeredménye:
Gyermek kategóriában: 1. helyezett a Keszthelyi Vajda János Gimnázium és Kollégium Segítők csapata
Ifjúsági kategóriában: 1. helyezett a Keszthelyi Vajda János Gimnázium és Kollégium Hemoglobin csapata
Felnőtt kategóriában: 1. helyezett a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium MRgency csapata
Ők jutottak tovább a megyei döntőre, amely május 22-én lesz Zalaegerszegen, a ZSZC Báthory István Szakgimnázium Szakközépiskolában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről