Vezető hírek
Elkezdődött a Senior Akadémia tavaszi szemesztere
2024. április 13. szombat, 07:50
ZalaMedia
Címkék: Oktatás, Senior Akadémia
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában tartották immár hagyományosan a Senior Akadémia 2023/24-es tanév tavaszi szemeszterének nyitó előadását.
Április 11-én tartott rendezvényen, mely Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának Idősügyi Tanácsa szervezésében, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ együttműködésével valósult meg, elsőként Balaicz Zoltán polgármester évértékelőjét hallgathatták meg az érdeklődők.
A program második felében Tóth Ilona Katalin, a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanára rendhagyó irodalomórát tartott a magyar költészet napja alkalmából, majd az előadás részeként József Attila verseket hallhattak a résztvevők Rékasi Károly színművész előadásában.
Fotó: Tóth János
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10