Vezető hírek
Dózsa-napok tűzzománcképpel
A rendezvény szerdai ünnepélyes megnyitóján sor került többek között egy táncszínházi bemutatóra. A diákok a Csodaszarvas történetét elevenítették fel egy látványos koreográfia által. Ezt követően pedig megnyílt a Dózsa-iskola galériája, ahová a grafika- és a tűzzománc szakkörös diákok készítettek új alkotásokat. Gacsal Gábor rajztanár, szakkörvezető érdeklődésünkre elárulta: a tűzzománc szakkörösök minden évben egy újabb díszes mozaikkal lepik meg az iskolát. Ezek a művek aztán kikerülnek az intézmény folyosóira, vagy tantermeibe. Az elmúlt évek alatt húsz alkotás készült.
Változatos programok a diákoknak
Az idei eseményre Horváth Kármen, Molnár Gréta, Nagy Levente és Purger Anna Egyensúly című műve került az aulába. A felkészítőtanár a tűzzománcképről elmondta, az ember lelkében lévő kettősségre, az arany középút keresésére és fontosságára szeretnék vele felhívni a figyelmet. A Nap, ég, Hold, Föld, víz jelképek is ezt szimbolizálják. Az alkotás úgynevezett rárakásos, kaparós technikával készült. A diákok körülbelül két hónapig dolgoztak a képen.
Gacsal Gábor rajztanár és tanítványai
Nem tétlenkedtek a grafika szakkörösök sem; az iskola galériájában most a legújabb „szárnypróbálgatások” láthatók. A diákok változatos témákban és technikával dolgoztak. Portrék, karikatúrák, tájképek, csendéletek egyaránt vannak, amik hol grafittal, hol temperával, vagy pasztellel készültek. Gacsal Gábor szerint a lényeg az, hogy a szakkörösök örömmel alkossanak, és minél több technikával ismerkedjenek meg egy-egy tanév alatt.
A Dózsa-napokon számos vetélkedő, játék és sportfoglalkozás, illetve tanár-diák meccs várta a tanulókat. Makovecz Tamás igazgató elmondta: idén a diákokat is bevonták a rendezvény előkészületeibe. A nyitottságot jelzi, hogy nemcsak az intézményen belül, hanem azon kívül is szerveztek programokat. Így – a gyerekek igényeinek megfelelően – mozilátogatás is szerepelt a repertoárban. De a hagyományápolásra, a testmozgásra és az olvasás fontosságára is felhívták a figyelmet egy-egy játékos, tematikus órával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10