Vezető hírek
Befejeződött a demencia gondozó képzés
Csapatmunka, segítőkészség, szeretet
Az eltelt hét hónap alatt 256 óra elméleti és 344 óra gyakorlati foglalkozást tartottak a képzésben részt vevő 17 hallgatónak. Valamennyien sikeres vizsgát tettek június 11-én. A képzés részleteiről, szakmai indokoltságáról, az együttműködés fontosságáról Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zalaegerszegi Kirendeltségének igazgatója Vizlendvai László a szakképzési centrum főigazgatója és Szabó Károly kancellár beszélt.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az európai és magyar társadalom elöregedése szükségessé teszi a demenciával kapcsolatos ismeretek bővítését és a megoldások keresése is egyre égetőbb feladat lett. A megnövekedett átlagéletkor következtében bizonyos betegségek – különösen a neurodegeneratív betegségek (mozgási- vagy szellemi problémák) gyakoribbá válnak. A 65 év felettiek körében a rokkantság és a gondozási függőség fő oka a demencia, amely nem gyógyítható.
A demenciával élő emberek száma a világon ötven millió és ez a szám csak emelkedni fog. A gondozási szükséglet folyamatosan nő Magyarországon, a 65 év feletti korosztály létszáma 1,8 millió fő, közülük 1,3 millióan valamilyen korlátozottsággal élnek. A demenciában nagyjából 250 ezer idős ember érintett, 80 százalékuk az otthonában él. Az idősek otthonában ellátottak között a demenciával érintettek aránya 25 százalék.
2025 január elsejétől a vonatkozó szakmai jogszabály előírja, hogy a demens személyeket gondozó bentlakást nyújtó intézményekben minden műszakban ápoló és terápiás munkakörökben biztosítani kell 1-1 demencia gondozó képesítéssel rendelkező személyt.
Elhangzott továbbá, hogy a folyamatosan emelkedő igényeket látva, 2024. március 7-én újabb csoport indult 25 fő részvételével, most már vármegyei intézményekből is jöttek hallgatók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről