Vezető hírek
Az Állatvédő ovi
Elismerték a Kis utcai óvoda "zöld" programját
- A pandémia idején dolgoztuk ki a pályázati anyagot, Illésné Szekeres Eleonóra és Sárközi Tiborné óvónőkkel, akik a Micimackó csoportot vezetik és sok egyéb környezetbartá kezdeményezésük volt már – mondta Horváthné Ambrus Marianna intézményvezető. A nevezett óvónők elmondták, nehézséget jelentett, hogy nem tudták pontosan milyen kitételeket várnak el a pályáztatók, ezért „csak” az intézmény korábbi jól bevált gyakorlatait vetették papírra, sikeresen. A következő pályázathoz, mely egy év múlva esedékes már kapnak mankóként szakmai segítséget is.
- Milyen tevékenység kapcsolódik ehhez a címhez?
- A „zöld” programon belül már sok mindent megvalósítottunk, ami lefedi az állatvédő hozzáállást is. Így madáretetés, madárbarát kert kialakítása, mely folyamatban van, erdei ovik több helyszínen, kirándulás a környéken különböző élőhelyeken (Zala part, Gébárt, Alsóerdő, Botfa), ahol biológus, madarász, horgász, vadász vezette a túrákat és mutatta be az adott hely élővilágát. De egész egyszerű, mindennapi sétákon, akár a belvárosban is oda lehet figyelni erre és kihasználni minden spontán adódó alkalmat, ugyanúgy mint a speciális kirándulásokat mint például amikor elmentünk a Veszprémi Állatkerbe. Mert a kollégáknak is egységes ehhez a kérdéshez a hozzáállása, így folyamatosan tehetünk valamit az állatvédő szemléletért. Évente kétszer gyűjtést szervezünk a Bogáncs Állatmenhely számára, amikor is tápszereket és takarókat szoktunk felajánlani. Valamint kutya asszisztált foglalkozások vannak nálunk, csoportoktól függően heti, kétheti, illetve havi rendszerességgel. Az állatok világnapján behozhatják a gyerekek a házi kedvencüket, ekkor a hobbiból tartott állatokkal ismerkedünk alaposabban. De volt példa arra, ami felejthetetlen élmény volt mindenkinek, hogy 3 dimenziós filmet vetítettünk a vadon élő állatokról – sorolja a vezető és a nevezett kolléganők. Majd hozzátették sajnálkozva, a pandémia miatt ezek programok is csorbultak, vagy egy részük elmaradt. – A gyerekeken keresztül a szülők szemléletére is hatunk, hiszen a gyerekek nagyon lelkesen mondják a családi kirándulások alkalmával is a tanult információkat, az állatvédő hozzáállást. A szülők többsége egyébként partner mindebben és nélkülük nem is lehetne ilyen hatékony ez a program.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10