Vezető hírek
Alapfokú művészeti iskola maradhat az Ady
A hírről Balaicz Zoltán polgármester számolt be csütörtöki sajtóközleményében, melyet az alábbiakban közlünk:
Márciusban kaptunk hírt az állami tankerülettől arról, hogy az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát is érintheti a művészetoktatás átszervezése.
Polgármesterként és volt Ady-s diákként is nagyra értékelem, fontosnak tartom az ott folyó művészeti képzés, ezért a kérdésről egyeztettem Czigány László iskolaigazgató úrral, Kajári Attila tankerületi igazgató úrral, március 16-án levélben fordultam Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár úrhoz, akivel aztán a Petőfi iskola felújítása kapcsán szervezett ünnepségen május 14-én személyesen is tudtam tárgyalni Zalaegerszegen.
A szakmai érveket mind a tankerület, mind az államtitkárság részéről korrekten elfogadták, így örömmel tudok beszámolni arról a hivatalos döntésről, melynek értelmében városunkban az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium a továbbiakban is megmarad önálló Alapfokú Művészeti Iskolaként és ezt a szakmai feladatát saját hatáskörben láthatja majd el ezután is.
Köszönöm Kajári Attila tankerületi igazgató és Maruzsa Zoltán államtitkár támogató hozzáállását, volt iskolámnak, az Ady-s tanároknak, diákoknak, szülőknek, a teljes Ady-s közösségnek pedig további szép sikereket kívánok!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10