Vezető hírek
Adys diákok Lengyelországban
Az alapítvány újabb pályázata segítségével a résztvevő diákokat az iskola lengyelországi kirándulással tudta megjutalmazni. A diákok május végén töltöttek 4 változatos napot Dél-Lengyelországban a pályázat jelszava, Polonica Varietas, szellemében.
Művészeti csereprogram
Számos program várta az Ady-iskola diákjait Lengyelországban
„A program magját a két népet összekötő kulturális és történelmi helyszínek meglátogatása adta. Így jutottunk el Krakkóba, ahol egy helyi magyar idegenvezető segítségével ismerkedtünk a várossal. Egész napos, fizikailag kimerítő, de csodálatos élményben volt részünk. Másnap megtekintettünk a legészakibb magyar várat, és a debnói gyönyörű fatemplomot. Jutott idő a természeti értékek megismerésére is. A Pienineki Nemzeti Parkba a Dunajec folyón keresztül, egy rafting túra keretében, látogattunk el. A kirándulás utolsó napján szálláshelyünk, Zakopane, nevezetességeivel ismerkedtünk.” – mondta el Budai Tibor, a kirándulás szervezője.
Czigány László igazgató és Tóth Norbert, a graffiti projekt egyik résztvevő művésze, elmondta, hogy az iskola szeretné a kapcsolatot erősíteni és további művészeti programokkal kiegészíteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan