Vezető hírek
A záróvizsgával a hallgatók új életszakasza kezdődik
Szerdán három teremben zajlottak a záróvizsgák, ahol a gazdasági szakokon, gazdaságinformatikus szakon és a mérnökképzésben részt vett hallgatók adtak számot tudásukról az Innovációs és Tudásközpontban. Péntekig a felsőoktatási szakképzésen, alapképzésen, valamint levelező képzésen és szakirányú továbbképzésen végzett hallgatók teszik le záróvizsgájukat.
Decsi Péter, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója úgy véli, a záróvizsgák nemcsak a tanulmányok lezárását jelentik, hanem egyben egy új szakmai életszakasz kezdőpontját is. Az idei záróvizsgák érdekessége, hogy az első gépészmérnöki alapképzési szakos hallgatók most végeznek a kampuszon.
A záróvizsgák különlegessége, hogy a bizottságokban az egyetem minősített oktatói mellett mindig helyet foglal egy külső vállalati partner is. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók nemcsak az egyetemi közegből kapjanak visszajelzést, hanem a szakma gyakorlatában jártas szakemberek véleményét is megismerjék.
Dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja szerint az idei záróvizsgázók gyakorlatias tudással gazdagodtak. Az államvizsgákra gazdálkodási és menedzsment, illetve pénzügy és számvitel alapképzési szakon, valamint Business coach szakirányú továbbképzésen kerül sor.
„Bízunk benne, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a végzett hallgatóink gyorsan és sikeresen helyezkednek el a munkaerőpiacon” – fogalmazott dr. Palányi Ildikó.
Csütörtökön két teremben a pénzügy-számvitel, valamint a gazdálkodási és menedzsment szakos végzős hallgatók vizsgáztak.
A frissen végzett hallgatók február 21-én az ünnepélyes diplomaátadón vehetik kezükbe oklevelüket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10