Vezető hírek
160 végzős középiskolai diákot jutalmaztak
Elismerés a kiváló tanulmányi és sporteredményekért
Zalaegerszegen már hosszú időre visszatekintő hagyomány ez az ünnepség, amelyen elismerik azokat a diákokat, akik sokat tettek intézményükért és a városért, köszöntötte a jelenlévőket Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, Zalaegerszeg középiskoláiban idén a tavalyi évhez képest többen, összesen 932-en végeznek, közülük 306-an állami gimnáziumban, 93-án az egyházi fenntartású gimnáziumban, és 533-an a különböző technikumokban tesznek hamarosan érettségi, illetve szakmai vizsgát. Felidézte, hogy 1997-ben végzősként ő is a jutalmazottak számát bővítette ezen az ünnepségen, amelyen dr. Gyimesi Endre, akkori polgármester köszöntötte őket. A legmerészebb álmában sem gondolta volna akkor, hogy valamikor polgármesterként állhat itt.
Mint mondta, ez arra bizonyosság, hogy jó néhány év múlva ti lesztek azok, akik a várost tovább vezetitek. Nem feltétlenül polgármesterként, de orvosként, mérnökként, technikusként dolgozva a városért. Minden generációnak megvan az álma, hogyan szeretné élni saját. Ezen az úton sokféle befolyásoló hatás érheti az embert, egy a lényeg, hogy soha ne adjátok fel álmaikat, és higgyetek saját tehetségetekben, mondta, sikeres érettségi és szakmai vizsgát kívánva, a polgármester.
Az ünnepségen 160 végzős diákot ismertek el a különféle tantárgyi, illetve sportversenyeken elért kimagasló eredményeikért. A gimnáziumok dicséret érdemlő diákjainak Balaicz Zoltán polgármester és Kajári Attila, tankerületi igazgató, míg a technikumok szép eredményeket elérő diákjainak a szakképzési centrum kancellárja, Szabó Károly adta át az okleveleket és a könyvutalványt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10