Vezető hírek
Olvasható a Tárih-i Üngürüsz
Az eredeti kézirat csak a nevezett kutatóknak köszönhetően jelenhetett meg 2017. decemberében, annak ellenére, hogy az 1860 óta hozzáférhető lenne Vámbéry Ádám keletkutató akadémikus felfedezése nyomán. Az ősgeszta kálváriájáról tartott előadást Grandpierre Attila csillagász, őstörténetkutató Zalaegerszegen.
Grandpierre Attila Zalaegerszegen
Magyarból latinra, latinból törökre, és törökből újra magyarra a nyelvi története a magyar ősgesztának, mely eredetileg rovásírással íródott még a kereszténységre térítés előtt, a 900-as évek elején, és amely új megvilágításba helyezi a magyar ősműveltséget, mondta többek között az előadó, aki édesapja Grandpierre K. Endre ősgeszta kutató munkáját folytatja e témában.
A fizikális történet pedig, 1543-ban, Székesfehérvár török bevételekor, az itteni királyi könyvtár darabjait tűzre vetették. Ekkor mentette meg a megsemmisüléstől Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán tolmácsa, diplomatája és fordította később a latin nyelvű könyvet törökre. Vámbéry Ármin keletkutató 1858-ban Isztambulban akadt erre a fordításra, melyet eljutatott egy kísérőlevéllel együtt a Magyar Tudományos Akadémiához. Itt azonban csupán irodalmi és nem történelmi értékként minősítették, valójában 120 évig nem létezőként volt jelen az országban. Ekkor magánszemélyek kikölcsönözték az iratot és törökről magyarra fordították. Majd Grandpierre K. Endre két tanulmányt tett közzé ez alapján. Ennek hatására kispéldányszámban és az előadó szerint torzított formában megjelentették a könyvet.
A mostani, eredetinek mondott fordítás mellett a könyv kálváriája és számos hivatalos álláspont is olvasható a kiadványban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10