Vezető hírek
Deák+kert videóüzenetekkel
A megyei könyvtár égisze alatt működő művészeti portál a hagyományos szépirodalmi írásokon, recenziókon, tanulmányokon kívül most videóüzeneteket is közöl. A téma persze a karantén, az otthonmaradás és hogy hogyan lehet alkotni mindeközben.
Írók, előadók a karantén-létről
Tóth Imre könyvtáros, a portál szerkesztője lapunknak elmondta: művészeket, színészeket, írókat kértek fel, hogy jelentkezzenek az otthoni környezetből, vagyis a karanténból, és mondják el, min dolgoznak éppen, vagy olvassák fel valamelyik kedvenc művüket. Elsősorban a Deák+kerthez, vagy Zala megyéhez köthető alkotókról, előadókról van szó.
A költészet napján például Balaton László író tette közzé üzenetét a „félkaranténból”, hiszen mint mondta, ő a Göcseji Falumúzeumba továbbra is kijárhat dolgozni. Ezenkívül viszont otthon tartózkodik; igyekszik sokat írni és olvasni. De jelentkezett többek között Baj László és Farkas Ignác színművész, Bubits Tünde a Pannon Tükör főszerkesztője, Varga Vencel slammer és Turbuly Lilla író, kritikus is. Utóbbi üzenetében elmondta, ha nem lenne járvány, akkor a budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lenne, de másfél hónapja otthon van Gutorföldén. Irodalmat nem tudott írni az elmúlt hetekben, mert túl zaklatottnak érzi most ehhez ezt az időszakot. De interjúkat és cikkeket készített különféle színházi lapok számára. Élvezi a kertes ház előnyeit is: ültet, kertészkedik, kerítést fest. Igyekszik egyensúlyba hozni a szellemi- és a fizikai munkát.
A honlapra további videóüzeneteket is várnak, hiszen nem mindenki állította még össze saját anyagát. De természetesen a kulturális portál profiljába illő új szövegekkel és könyvajánlókkal is folyamatosan jelentkeznek – mondta Tóth Imre. Aki érdeklődésünkre elmesélte, ő is otthonról dolgozik. Szerencsére van olyan könyvtárosi feladata, munkája, amit e módon el tud látni. Ezenkívül foglalkozik a Deák+kertbe érkező kéziratokkal is. Szabadidejében ő is próbál írni, és – mint mondja – felkészülni a jobb időkre. (A videók a Deák+kert honlapjáról és Facebook-oldaláról egyaránt elérhetők.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10