Vezető hírek
Száz éve született Vajda József népdalgyűjtő
A Göcseji úti temetőben lévő nyughelynél népdalcsokor előadásával, mécses gyújtással és koszorúzással rótták le tiszteletüket a népdalkör tagjai, Vajda József tisztelői és a jelenlévő családtagok. Ez utóbbiak nevében Vajda István lapunk kérdésére válaszolva elmondta, édesapja születésének 90. évfordulóján is hasonló megemlékezést szervezett a népdalkör, halálának 20. évfordulóján pedig a család.
Emlékünnepségek több helyszínen
- Nagyon jó érzéssel tölt el minket, hogy ilyen sokan emlékeznek még rá és a szívükben hordják Vajda József emlékét. A népdalgyűjtésben nem volt követője a családban, de az aktív népzenélésben, népizenekar alapításában a mai napig van folytatás – mondta Vajda István.
A népdalkör vezetője, Csejtei Marianna elmondta, a centenáriumot összekapcsolták a Vajda József Népdalkör fennállásának 20. évfordulójával. Így a rendezvény Gellénházán folytatódott, ahol a pályatársak, kollégák, tanítványok körében emlékeztek meg névadójuk életéről, többek között a róla készült film levetítésével. Hagyatékáról, annak kezelője ifj. Horváth Károly népzenész, a népművészet ifjú mestere beszélt. Az előadók között volt Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója is. Nem hiányzott a programról az élő zene sem, a házigazdák mellett meghívott 12 népdalkör tagjai is színpadra álltak a bő két órás műsorban.
Vajda József bár mosoni születésű, tanítói állása és családalapítása révén már fiatalon zalaivá vált. Számos Zalaegerszeg környéki faluban tette le névjegyét, kántortanítóként, népművelőként, népdalgyűjtőként, kórus vezetőként, falutörténet kutatóként. A népi hangszerek közül a citera volt számára kiemelt, a népszokások közül pedig elsőként a regölés ihlette meg. Az általa gyűjtött népszokások, népdalok gyakran visszaköszöntek a Liszt (majd Kilián és újból Liszt) iskola ünnepségein. Ezen intézmény első igazgatóját is tisztelhetjük Vajda Józsefben, aki nyugdíjazásáig itt dolgozott, hangszeres zenét is tanított. Munkásságát számos módon elismerték, többek között Kodály Zoltán emlékérem (1976), Kiváló Népművelő (1979), Gyermekekért érdemrend (1984), Pro Urbe Zalaegerszeg (1989), Zala megye Alkotói-díja (1990), Zalaegerszeg Város díszpolgára (1996).
Nován iskolát, a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában emléktantermet neveztek el róla. A Gellénházán kétévente megrendezésre kerülő pávaköri találkozó és a fent említett népdalkör szintén az ő nevét viseli. Emlékének aktív őrzését mutatja, hogy a közelmúltban a Liszt-iskolában pedagógusokat elismerő díjat, illetve népdaléneklési versenyt is neveztek el róla.
A rendezvénysorozat folytatásaként a Zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub szervezésében január 16-án, 17 órakor kerül sor a Vajda József emlékestre, melynek a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ad otthont.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről