Vezető hírek
Népviseletbe öltöztetett babák
Lázár István, Kehidakustány polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a több mint hatvan darabból álló gyűjteményt a Göcseji Múzeum őrizte ez idáig, amit Christine Daniel örökösei adományoztak önkormányzatuknak. A népviseletbe öltöztetett babák a sváb és magyar hagyományokat mutatják be. Láthatók többek között sokác, kalotaszegi, torockói, szentistványi, buzsáki, hetési, szennai, kalocsai és csökölyi viseletek, melyeket esküvőkön, temetéseken, aratáskor, kézfogókor vagy éppen vásárra menve öltöttek magukra a régi korok emberei. Mindegyik vitrin egy-egy ilyen életképet jelenít meg.
Állandó kiállítás Kehidakustányban
Készítőjük 1924-ben született Bonyhádon, Rinyabesenyőn, Nagyatádon és Pécsett élt húsz éves koráig. Német származása miatt 1944-ben Németországba kényszerült menekülni, de szíve mélyén mindig idetartozónak érezte magát, olvasható a szintén kiállított emlékiratában. Ezért írta meg és adta ki Bonyhád és Risabesenyő történetét, amit az Országos Széchenyi Könyvtár megvásárolt hungarica gyűjteménye számára.
„Gyermekkoromban a népviselet még a mindennapok öltözéke volt. Elhatároztam, hogy amint szülőhelyem történetét, ezt is megörökítem saját kedvtelésemre és az utókor számára. Hazalátogatásaimból mindig feltöltődve tértem vissza Németországba, ilyenkor felerősödtek gyermekkori élményeim, amelyekből aztán újabb és újabb népviseletbe öltöztetett babák születtek. A magyarok öltözködésének gazdagságát, hagyományait, a falusi emberek kultúráját, az ünnepeket és a hétköznapokat mutatom be a babák segítségével.”
Christine Daniel azt is írja rövid emlékiratában, hogy a több mint hatvan babából álló gyűjteményt Németország és Magyarország több nagyvárosában kiállították már. Azért ajánlotta fel a zalaegerszegi Göcseji Múzeum számára, hogy fennmaradjon az utókor számára.
Örököseinek köszönhetően a páratlan gyűjtemény, a művészi hitelességgel megvarrt viseletei immár a kehidakustányi babamúzeumban láthatók, hétfőtől péntekig előre egyeztetett időpontban 9 és 15 óra között. Időpont-egyeztetés: 06-83/334-013.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10