Vezető hírek
Nem lesz nyári szünet a Zalai Táncegyüttesnél
Egy erdélyi út is tervben van, ahol a tánc mellett gyűjtőmunkát végeznek
Kósa Ruben művészeti vezető koreográfust kérdeztük.
- A tavaszt Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon zártátok. Hogy sikerült az ottani szereplés?
- Ez a verseny az egyik legrangosabb országos megmérettetés. A Zalai Táncegyüttes különböző okok miatt 8 évet kihagyott itt, most egy olyan csapattal mentünk, akik még nem voltak országos versenyen. A Tündérfonat mezőségi táncjáték nyitányát adtuk elő. Sajnos helyezést nem értünk el, bár most szűkebb volt a díjazás, mint korábban. Ebből meg is lett a célunk, hogy két év múlva dobogóra kerüljünk mi is. Előválogatást követően a dunántúli együtteseket másodmagunkkal képviseltük egyébként.
- Milyen lesz a nyár?
- Az Egerszeg Fesztivál első fellépői voltunk a kialakult hagyományoknak megfelelően. A másik két napon, pedig táncházat vezettünk. Egyveleg műsorral készültünk, köztük a Szolnokon előadott koreográfia is ott volt. Kicsit populárisabb volt ez a válogatás. Ezt követi majd a Kvártélyházban A Pál utcai fiúk, melynek én vagyok a koreográfusa, és a színészeken kívül az együttes férfi tagjai is szerepelnek benne – mondta Kósa Ruben. A zenés darab Fertőrákoson a nyár elején nagy sikert aratott, a dupla előadást állva tapsolta meg a közönség. – Illetve a Kvártélyház évadzáró előadása szintén a miénk, most már a negyedik éve. Itt két felvonásos lesz a műsorunk. Először egy vegyes válogatás, majd pedig a Székelyek című táncjáték, melyet a Magyar Kultúra Napján adtunk elő a Hevesi Színházban. Közben megyünk fellépni több fesztiválra is, és szokásoknak megfelelően korcsoportonként táborokat tartunk.
- Azt gondoltam, az „Eredet” táncjátékot viszitek a Kvártélyházba.
- Kicsit nagyobb színpad szükséges az előadáshoz, mivel jelentős méretű a díszlet. De szerencsére jók a visszhangok a darabról, és ősszel újra előadjuk majd.
- Jól be van osztva a nyár, nem igazán fogtok pihenni.
- Az idén nem nagyon lesz leállás. Még egy erdélyi út is tervben van, ahol a fellépések mellett igyekszünk tere munkát is végezni, táncokat gyűjteni, bővíteni a tudásunkat.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről