Vezető hírek
Madárábrázolások a népművészetben
Bagoly, páva, sas, pelikán
Bár a madárábrázolások korán feltűntek, de jellemzően fajilag felismerhetetlenek voltak, inkább elképzelt madarakként jelenítették meg őket. Magányosan, párosan, sormintaként vagy egyéb kompozícióként. Kályhacsempéken, párnákon, mennyasszonyi ládákon, törölközőkön, szőtteseken, hímzésekként vagy a férfiak által készített faragásokon. A páros madárábrázolás mindig szerelmi jelkép volt, a kitárt szárnyú megjelenítés pedig ritka, mondta többek között a szakember.
Majd kitért néhány fajilag is felismerhető madárábrázolás részletezésére. Az egész Európában előforduló galamb mintákat említette először. A bagoly megosztó, mert míg egykor a bölcsesség szimbóluma volt, a középkorban a sötétség, a halál képzete kapcsolódott hozzá. A sas ősi sumér szimbólum, mindig az erőt jelképezi, sokszor háborúk idején, illetve címereken jelent meg. A páva őskori eredetű, a hallhatatlanság képviselője a mindig megújuló tollazata miatt. A kereszténységben is a feltámadás, az új élet jelképe lett. A magyar középkori hímzéseken mindig nagyon díszes. A pelikán Krisztus szimbólum, a református egyház kedvelt jelképe. A kakasa a húsvéthoz és a feltámadáshoz kapcsolódik, a búbánat egyik szimbóluma. Kiss Nóra megemlítette még a madársípokat, vagy a lakodalmak és húsvét alkalmával népszerű madár alakú kalácsot.
Lapunk kérdésére válaszolva még hozzátette, a madárábárzolás az egyik leggyakoribb jelkép a népművészetben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről