Vezető hírek
A Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban
A hagyományoktól a modern néptáncig és táncszínházig
Elsőként Iványi Ildikó, a klub vezetője sorolta fel az 1957-ben alakult Zalai Táncegyüttes eddigi vezetőit, köztük a legfiatalabbként, 27 évesen, 2019 óta poszton lévő Kósa Rubent. Korábban, 2004-ben a klub vendége volt Orsovszky István, akkori művészeti vezető, aki anno utalt arra a jövőre, ami a jelenünk. Ő alapította a Kamaratánc Fesztivált is 1965-ben. De szóba került a közvetlen előd, aki Ruben egyik példaképe is, Varga János „Boxos”, aki a Kárpát-medencei Verbunk Fesztivált teremtette meg Zalaegerszegen.
Kósa Ruben és Kósa-Kemes Laura Iványi Ildikó vendége volt
A beszélgetés elején a fiatal pár felidézte gyerekkorát, amikortól aktív kapcsolatuk van a néptánccal. Később mindketten tagjai lettek a Zalai Táncegyüttes utánpótlás-, majd az ifjúsági- és a felnőtt csoportnak is. Ruben a felsőfokú tanulmányai miatt más jeles együtteseknek is tagja volt. Szóba került még, amikor Varga Jánossal kezdtek Erdélybe járni, ahol nemcsak a táncot, hanem a paraszti életmódot is megfigyelték, sőt részt is vettek abban. Erdéllyel való kapcsolatuk azóta is megvan, bár, mint mondják, a táncok 99 százalékát már összegyűjtötték, újak pedig már nem keletkeznek. Céljuk inkább az elmélyedés ebben a kultúrvilágban, ahol még erősen élnek a néphagyományok.
A táncban és az életben is párt alkotnak
Majd felvételről az első közös táncukat is megtekinthette a közönség.
Az est második részében pedig a modern néptáncot, táncszínházat magába foglaló „KósArt” produkcióról volt szó. Ennek első nagyobb volumenű alkotása az „Eredet” táncjáték, mely a csodaszarvas történetét dolgozza fel, a göcseji népi hiedelemvilág alakjait is felhasználva. Ez utóbbi témakörben írta Ruben a szakdolgozatát is – tudhattuk meg. A házaspár elárulta, közösen találják ki a koreográfiákat, melyhez más művészek közreműködését is kérik.
Tóth Renáta könyvtárigazgató, Kósa-Kemes Laura, Kósa Ruben és Iványi Ildikó
A cél pedig ezzel a stílussal az, hogy a fiatal korosztályhoz közelebb hozzák a néptáncot, népi kultúrát, a hagyományokat, hogy azt ne egy múltbéli, hanem élő dolognak érezzék.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről