Vezető hírek
Szakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairól
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett szakmai nap célja a könyvtárszakmai hálózat erősítése volt
A rendezvényen a könyvtárak jelenét és jövőjét egyaránt érintő kihívásokról, módszertani kérdésekről értekeztek, közben érdekes előadások és workshopok is színesítették a programot.
A rendezvény résztvevőinek egy csoportja, jobbról Csalár Bence divatszakértő
Tóth Renáta könyvtárigazgató a házigazda intézmény nevében többek között elmondta: az olvasási szokások változására, a digitalizációra, a mesterséges intelligencia térhódítására egyaránt reagálniuk kell, közben nem veszíthetik el a hagyományos szerepüket sem. Persze az a tény, hogy a könyvtárakból könyvet lehet kölcsönözni és információhoz lehet jutni, ma nem elég. Hiszen utóbbira számtalan más lehetőség van. Így a könyvtárak afféle multifunkciós közösségi terekké váltak. A szakmai nap célja pedig a könyvtárszakmai hálózat erősítése.
Az előadók között szerepelt többek között dr. Horváth Sándor Domonkos, a győri könyvtár igazgatója, aki kiemelte: bár valóban sokféle elvárásnak és szerepnek kell megfelelnie egy 21. századi könyvtárnak, azért az egyes könyvtártípusok között ma is vannak jól körülhatárolható különbségek a feladatellátást illetően. Egy szakkönyvtárnak, egy egyetemi könyvtárnak és egy közkönyvtárnak más-más kihívásokkal kell szembenézniük és mások a fejlesztési prioritások is – hangzott el.
Tóth Renáta mondott köszöntőt
A nap résztvevői sok jógyakorlatot is megosztottak egymással, legyen szó a Z-generációnak szóló közösségi terek kialakításáról, városi könyvkölcsönző automaták elhelyezéséről, az önkiszolgáló kölcsönzés bevezetéséről, vagy digitalizációs munkacsoportok létrehozásáról.
A rendezvényen előadást tartott többek között Harmath Artemisz gyermekirodalmár, kritikus, aki „Apa olvas” címmel az olvasásnépszerűsítés új lehetőségeiről beszélt. Csalár Bence divatszakértő, divatújságíró arról osztott meg hasznos ismereteket, hogy miképp találhatunk magunkra a divat segítségével. Majd bemutatkozott az online Könyvesmagazin két munkatársa, Ruff Orsolya író, műfordító és Szeder Kata kulturális programszervező is. Csajkovszky Krisztina az „Olvass Anyukám” online könyves mozgalomról beszélt, Takács Adrienn, a DFMVK könyvtárosa pedig a Deák-könyvtár saját fejlesztésű játékát mutatta be. Ezt egy délutáni workshop keretében ki is próbálhatták a résztvevők.
A nap végén bemutatkozott a könyvtár kötészeti műhelye, a szakmai napot pedig egy kerekasztal-beszélgetés zárta Szakál Eszter moderálásával. Itt az online és print kulturális folyóiratok, sajtótermékek jelenéről, jövőjéről esett szó, de a könyvtár gyermekkönyvtári részlegének saját kiadványával is megismerkedhettek a résztvevők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10