Vezető hírek
Séta a megújult, de még üres terekben
Hamarosan visszaköltözhet a múzeum
Mint ismert, a Göcseji Múzeum épülete már két éve egy külső-belső átalakításon, renováláson esik át. A munkálatok közelgő befejezése kapcsán első ízben mutatták be a közönségnek a felújított belső tereket, igaz, még műtárgyak és kiállítások nélkül. Ezek kialakítása ugyanis a következő hetek, hónapok feladata lesz. A séták egyediségét azonban pont ez a kissé üres élmény adta, hiszen a „most vagy soha” életérzéssel azokra a helyekre is beleshettek a látogatók, ahová a múzeum megnyitása után már nem léphetnek be.
Ami már látszik, hogy teljesen megújultak a folyosók, iroda-és kiállítóhelyiségek, a foglalkoztató- és múzeumpedagógiai termek, valamint a tető, a pince, az egész világítás és a belső burkolati elemek. A felújítás része volt az épület homlokzatának, és homlokzati díszeinek teljes rekonstrukciója is. Az intézmény hamarosan új, a város történetét bemutató állandó kiállítással várja a látogatókat, de Németh János keramikusművész, Fischer György szobrászművész és Fekete György belsőépítész munkásságát is megismerhetik a múzeumbarátok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről