Vezető hírek
Németh József '85
Az intézmény irodaházában rendezett eseményen Kaján Imre múzeumigazgató mondott köszöntöt. Többek között elhangzott: Németh József munkásságának érdeme, hogy igazi intézménnyé vált a múzeum, hiszen ő kezdett szakmai csapatot építeni. Jórészt ma is azok a kollégák (Béres Katalin, Kostyál László, Marx Mára, Megyeri Anna) alkotják a múzeum gerincét, akiket annak idején ő felvett munkatársnak.
Születésnapi köszöntés a múzeumban
Persze sok minden változott a nyugállományba vonulása óta; ám az utódok – az őt követő dr. Vándor László igazgató, és most Kaján Imre is – mindig tudtak arra építkezni, amit Németh József megalapozott.
Az ünnepelt úgy fogalmazott: kicsit zavarba ejtő és megható, hogy bár már huszonöt éve nem tagja hivatalosan a múzeumi csapatnak, mégis emlékeznek rá és felköszöntik a születésnapján. Igazgatói éveit felelevenítve elmondta: szerencsésnek érzi magát, hogy a hetvenes-nyolcvanas években sikerült egy jó szakmai közösséget létrehoznia. Annál is inkább, mert a kezdetekkor még lépcsők helyett pallók voltak a múzeumi épületben, és nem volt sem kiállítás, sem teremőr. Azonban tehetséges szakemberek kerültek a városba, akikkel öröm volt együtt dolgozni. A múzeumban eltöltött évekre jó szívvel gondol vissza.
A pezsgős koccintást követő baráti beszélgetésen a régi kollégák is felidéztek néhány kedves emléket, vagy tréfás történetet a korábbi időkből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan