Vezető hírek
Irodalom és képzőművészet találkozása
Márai ihlette illusztrációk, „nem divatos” módon
A zalaegerszegi születésű, ám már egy ideje Albertirsán élő Miklosovits László grafikusművész legújabb albumának bemutatójával vette kezdetét a megyeszékhelyen az idei Ünnepi Könyvhét. A 92. könyvünnepet a járvány miatt szokatlan időpontban, szeptember elején tartják meg országszerte.
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett találkozón Miklosovits tavaly megjelent kötetét ismerhették meg az érdeklődők. A „Hommage á Márai Sándor 1900–2020” című albumot, illetve a benne rejlő grafikai műveket – mint azt a neve is sejteti – Márai Sándor művei és életútja inspirálta. A grafikussal Kiss Gábor könyvtárigazgató beszélgetett, a művészt Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető is köszöntötte. Bevezetésképpen elhangzott: igényes kiadvány született, melyet öröm kézbe venni. A könyv szép példája annak, amikor az irodalom találkozik a képzőművészettel. Az illusztráció itt – mint a legtöbb esetben – nemcsak valaminek a kísérete, kiegészítése, hanem önálló alkotás. Sokszorosan igaz ez Miklosovits László grafikáira.
Az alkotóművész számos népszerű hazai, és világirodalmi mű könyvborítójának tervezője volt az 1960-as évektől kezdve. De kiemeleten foglalkozott Arany János életművével; rengeteg balladához, vershez készült grafika. Nemcsak szövegeket illusztrált, vagy irodalmi művekhez készített saját fantáziája alapján illusztrációkat, hanem írók, költők portréit is megrajzolta. Jó kapcsolatot ápolt többek között Nagy Lászlóval és Keresztury Dezsővel, utóbbival éppen az Arany János kutatás „hozta össze”.
A grafikusművész azt mondja, sok kollégája beleesik abba a hibába, hogy az illusztráció elkészítésénél szigorúan csak a szöveget követi. Szerinte a műfaj ennél összetettebb, és sokszoros asszociációt kíván az alkotótól. A Márai-kötet kapcsán úgy fogalmazott: „ő nem úgy vette magára a divatos írót, mint egy divatos gatyát”. A divatvilág színeit idéző, sokak számára vonzó, és könnyen értelmezhető képi világ távol áll tőle. Márai nyelvezete csalós; finoman, látszólag könnyedén fogalmaz, ám képekben, mondanivalóban és érzelmekben rettenetesen gazdag. A jó grafikához meg kell találni a szöveg magját.
Miklosovits ráadásul nemcsak az irodalmi művek alapján készíti el alkotásait, hanem az életrajzok, sorsok után is folyamatosan kutat. Márai esetében is felhasználta az író életének egyes – és néhol tragikus – mozzanatait. A szerző múltja évtizedek óta foglalkoztatja.
A „Hommage á Márai Sándor 1900–2020” című kötetben hetven grafika szerepel, ezenkívül számos olyan híres, és kevésbé ismert személyiségtől (irodalomtörténészektől, íróktól, műfordítóktól, muzeológusoktól) olvasható idézet, akik valamilyen formában kötődtek Márai Sándorhoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10