Vezető hírek
Emlékkiállítás az olajipari múzeumban
Ez alkalomból bemutatott emlékkiállítása szeptember 25-ig látható a nevezett intézményben, a Papp Simon Népfőiskolai Tagozat rendezvényeként. Személyes tárgyai, novellái és versei, absztrakt festményei és monochrome fotói díszlenek a kiállítótérben.
Öt éve hunyt el a geológus-művész, Saáry Éva
Csiba Erika és Tóth János
A tárlatot Csiba Erika művészettörténész és Tóth János, a házigazda intézmény igazgatója – úgyis mint Saáry Éva személyes jóbarátja – nyitotta meg. A rövid élettörténet ismertetése után a kiállításon kalauzolt végig Csiba Erika.
Tóth János pedig azon 3000 darabos levelezésből szemezgetett, mely a múzeum tulajdonát képezi. Ezen írások egyben kortörténeti adalékok is a világ számos pontját illetően. Az 1956-os forradalom után került külföldre Saáry Éva (Svájcban, Franciaországban és Afrikában élt és dolgozott), fontos politikai és történelmi eseményekről is kifejezte véleményét, ezzel segítette az itthoniak tájékozódását. Valamint képeslapokat is küldött utazásairól, melyek szintén fontos kordokumentumokká váltak az idők során.
A művészettörténész tárlatvezetést is tartott
A megnyitón jelen volt és köszöntőt mondott dr. Hatala Pál, az Országos Kohászati és Bányászati Egyesület elnöke, akinek a bányászati és kohászati tevékenysége méltatásaként Born Ignác Emlékplakettet adott át Tóth János múzeumigazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10