Vezető hírek
A rongy-képész harmóniája
Mint azt a nyitóünnepségen Beke Judit, a Fejér György könyvtár vezetője kiemelte: a korábban a Magyar Televízió szcenikai műhelyében dolgozott művész esetében a rajzolás mellé kezdetben társult a kerámia, az intarzia, a szobrászat és textilfestés időszaka is. Mintegy két évtizede pedig mindezekhez a rongyokból készített képek ötlete, mint eddig ismeretlen műfaj, hozott számára megbecsülést. A bel- és külföldi, egyéni és közös kiállítások mellett a pályázatok is „babérokat" teremtek.
A képek készítését a sok díjat bezsebelt alkotó mindennapi aprólékos-játékos örömforrásként éli meg. Árpád-házi Szent Margit képe Segesden, a Ferences-rendi Templom szentélyében kapott állandó lakhelyet. A Bécsben, Cipruson, Montenegróban, Luxemburgban, Szófiában és Kolozsváron is bemutatkozó Keresztes Zsuzsa Keszthelyre a mások által elhasznált, kidobott rongyokból gyűrt, tépett, ragasztott, vasalt gyönyörűségeit hozta el.
A hagyománytisztelet révén született tiszta, vidám, nyugalmat árasztó képein a fény-árnyékhatásokat lenyűgözően láttatja. A csoda, a ragyogás, a derű, a színek varázsa, a játékos felület, a tér-szövés hiteles és ámulatba ejtő. Érdekes, izgalmas tájképei, csendéletei gyógyítanak, mert békét, külső és belső harmóniát sugározva megszelídítik a gondolatokat, indulatokat, érzelmeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10