Vezető hírek
Színező könyv minden korosztálynak
Különlegessége, hogy jellegzetes képeken (rajzokon) mutatja be a város legfontosabb látnivalóit. Olyan nevezetességek, témák szerepelnek a Színező könyvben, amely elsősorban a turizmusra felfűzve erősíti a Zalaegerszeghez való kötődést. Erről beszélt a kiadvány bemutatóján Balaicz Zoltán polgármester, hozzátéve: a várost közelebb hozza nem csak a zalaegerszegiekhez, de az idelátogató turisták számára is hasznos lehet. Játékos, ugyanakkor ismeretterjesztő is a kiskönyv és újszerűsége illeszkedik a megújult turisztikai koncepcióhoz.
A polgármester szólt a Tourinform Iroda munkájáról, a marketing új elemeiről, mint például a városi séták a Zalaegerszeg titkai című kiadvány alapján, és a város új turisztikai honlapját is pozitívként említette. Mint mondta, fontosnak tartja az online marketing erősítését és bejelentette, hogy jövőre, a város első írásos említésének 770 éves évfordulójára egy kibővített Zalaegerszeg titkai kiadvány jelenik majd meg „újabb titkokkal”.
A sajtótájékoztatón elhangzott, 2015-ben 2014-hez viszonyítva a vendégek száma a kereskedelmi és magánszálláshelyeken 14 százalékkal nőtt, míg a vendégéjszakák száma közel húsz százalékkal emelkedett.
Pereszteginé Szabó Júlia a Tourinform vezetője megemlékezett a Turizmus Világnapjáról, amelyhez az iroda a Zalaegerszeg Turizmusért Egyesülettel közösen csatlakozott. Az idei évben a világnap témájának az akadálymentes turizmust nevezték meg. Ezért a zalaegerszegiek júniusban kifejezetten mozgáskorlátozottak részére szerveztek belvárosi sétát.
Tóth Norbert elmondta: megtisztelő volt a felkérés és nagy örömmel vállalta a kiadvány elkészítését. Hozzátette: csapatmunka volt, a rajzok elkészítésében közreműködött még Gombos Zsófia és Pál Katja. A könyv alapötlete pedig Köcse Henriettől, a Tourinform Iroda marketing referensétől származik, aki szerint kedvelt foglalatosság manapság a színezés gyerekek és felnőttek körében egyaránt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről