Vezető hírek
Misztikum és összetartozás
Székelykapu a Rózsák terén
Az avatásra a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulója alkalmából került sor. A huszonkét karátos aranyfüsttel fóliázott, motívumokkal gazdagon díszített kapu üzenete egyetemes, hiszen mindannyiunknak szól – vallja az alkotó, akinek felesége és nyolc gyermeke is segített a mű megalkotásában.
Felavatták a város új köztéri alkotását
Galbavy Zoltán, a térség önkormányzati képviselője a rendezvényen elmondta: szemet és szívet gyönyörködtető látvány a Rózsák terének új dísze. Örömteli, hogy hamarosan a székelykapuval harmonizáló, szintén erdélyi stílusban épült református templom tornya is megújulhat. De Kisfaludi Strobl Zsigmond szobra és az alatta lévő szökőkút is rekonstrukció előtt áll.
A székelykapu ötlete Balaicz Zoltán polgármestertől, valamint Tolvaj Márta főtanácsadótól, a Zalai Polgári Körök Egyesületének alelnökétől származik, így utóbbi szervezet vállalta a szervezőmunka java részét. Jagasics János, az egyesület elnöke az avatáson többek között elmondta: a kapu történelmi hagyományaink és a határon túli magyarok összetartozásának jelképe. A kapuállítás egy ezeréves hagyomány, minden magyar öröksége. Aki átmegy a kapu alatt, az emelt fővel tegye – hangzott el.
Jagasics János
Az eseményen részt vett Pótápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki úgy fogalmazott: 101 éve írták alá a trianoni békeszerződést, vagyis Magyarország halálos ítéletét. A nagyhatalmak azt gondolták, hogy a magyarság ezt a csapást nem éli túl. Ám a nemzet nemcsak túlélte, hanem meg is erősödött. A haza mi magunk vagyunk, addig él, ameddig mi éltetjük, örökítjük.
Pótápi Árpád
A székelykapuról, mint szimbólumról elmondta: régen a hétköznapi élet fontos elemei voltak, ám misztikus jelentést is hordoztak. A kapu mindig két világot választ el; az otthon melegét, és a kinti világot. Trianon után mindez kicsit átértelmeződött a határokon kívül rekedt magyarok számára. A kapun innen magyarként, azon túl pedig egy idegen országban élték mindennapjaikat. Ám a székelykapu szimbolikája összeköti a nemzetet.
Az eseményre a székelykapu készítője (középen) is ellátogatott
A Rózsák terére felállított köztéri alkotásnak van már előtörténete is. Mint az az avatáson kiderült, erdélyi testvérvárosunk, Marosvásárhely egykori polgármestere Fodor Imre rendelte volna meg a kaput, hogy az a csíksomlyói Csibész Alapítványhoz kerüljön. A polgármester azonban időközben elhunyt, így a hivatalos megrendelés elmaradt. A székelykapu így némileg rögös úton jutott el Zalaegerszegre, hogy végső otthont találjon magának.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10