Vezető hírek
Megújul a Keresztury tér
Új lépcső és burkolat
A mostani fejlesztéssel kapcsolatban Bali Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: a Keresztury Dezső tér és a térszín alatt található árufeltöltő alagút épületszerkezeteinek műszaki állapota halaszthatatlanná tette a teljes körű felújítás megkezdését. Az áruházak közötti közterület az eltelt évtizedekben több alkalommal már átesett kisebb, lokális felújításon. A szigetelési és vízelvezetési csomópontok elöregedései, meghibásodásai miatt azonban nem sikerült teljesen orvosolni a problémákat.
Mint ismert, az üzletek árufeltöltését a közterületek alatti, úgynevezett árufeltöltő alagút biztosította egykoron. Az alagút szerkezeti rendszere pedig az áruházakhoz kapcsolódik. 2019-ben közel 20 millió forint ráfordítással az önkormányzat saját forrásból megvalósította az alagút tartószerkezeti megerősítését. A felszínen elvégzendő munkák felújítására pedig most pályázaton nyert mintegy 76 millió forintot a város. A rekonstrukció 2021 májusáig tart.
A munkák során megújul a csapadékvíz elvezető rendszer, továbbá szigetelésre és burkolatfelújításra is sor kerül. Utóbbi magába foglalja az északi, déli és keleti irányba levezető, körülbelül 140 négyzetméternyi lépcsőfelület korrekcióját és burkolását is. Az alpolgármester elárulta, hogy a tér járófelülete egy kisebb felületen lángolt gránit díszítést kap. A lépcsőpihenők és lépcsők burkolata szintén lángolt gránittal újul meg, a csúszásmentesség biztosítása és a tartósság érdekében.
A teret a Kossuth- és Berzsenyi utcák felől elkerítették, az üzletek a Kovács Károly tér felől közelíthetők meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10