Vezető hírek
Felújítják a vizesblokkot a Vásárcsarnokban
Horváth István és Böjte Sándor Zsolt
Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő elmondta, hogy az 1969-ben átadott fedett árusítóhelyet 1996-ban újították fel gépészetileg, 2002-ben vízszigeteléssel látták el a lapos tetőt, majd 2014-ben részlegesen modernizálták az épületet a Komplex belvárosi rehabilitációs program keretében. Az emeleti 50 négyzetméteres vizesblokkban komolyabb felújítás nem történt. A február 14-vel kezdődő munkálatokkal ezen változtatnak: új gépészeti, villamosszerelési és szakipari szerkezetekkel és burkolatokkal teljesen átépítik a mosdót. A piacot nagyon sokan látogatják, ezért érezték fontosnak, hogy az itt dolgozóknak és az ide látogatóknak normális körülményeket biztosítsanak. A várhatóan március végére befejeződő rekonstrukcióra a város önkormányzata bruttó 22,5 millió forintot fordít.
Horváth István, a Vásárcsarnok igazgatója a részletekről elmondta, hogy a vizesblokk teljes területén kicserélik az elavult víz- és szennyvízhálózatot. Megújítják a villamos hálózatot is, továbbá új szellőzőrendszert és nyílászárókat építenek be. A női szakaszon három WC és három mosdó, míg a férfi szakaszon két WC, három piszoár és három mosdó lesz. A belső tér átrendezésével egy személyzeti WC-t és egy takarítóhelyiséget is kialakítanak. Mint mondta, a modern szaniter berendezések kiválasztásánál fontos szempont volt a törésbiztosság is. Az illemhely bejáratához a jelenlegihez hasonló működésű félautomata be- és kiléptető kaput helyeznek el. A belépés fizetőautomatával történik, a kilépés pedig mechanikus egyirányú lengőkapuval. A Vásárcsarnok vizesblokkjának felújításával igyekeznek modern és elvárható körülményeket teremteni, egyúttal felzárkózni az új termelői piac épületének színvonalához.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről