Vezető hírek
Európai identitásunkat fejezik ki
Zalaegerszeg hosszú évszázadok óta a megye székhelye, de önmagában nem kezdhetne semmit a megye nélkül, de talán Zalaegerszeg is szegényebb lenne a megye nélkül – fogalmazott az ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester. Kitért arra, hogy az elmúlt években igazán szoros kapcsolat alakult ki a két önkormányzat között, sok olyan programban dolgoznak együtt, mely reményeik szerint mind a Zalaegerszegnek, mind az egész megyének igazi jövőbemutató fejlődést fog hozni.
Felavatták a megye és Zalaegerszeg testvérvárosinak címereit
Balaicz Zoltán és Dr. Pál Attila
Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke elsőként örömét fejezte ki Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából. Mint mondta, a város és egyben a megye is történelmi jelentőségű időszakot él meg a járműipari tesztpálya, az R76-os okos gyorsforgalmi út, valamint az ötödik generációs mobilhálózat kiépítésével. Ezáltal a város és a megye az autóipar és a kutatás-fejlesztés új szakaszába lépett, bekapcsolva a magyar gazdaságot a negyedik ipari forradalomba. Zala megye címerében a kék szín a tisztaságot és a hűséget szimbolizálja, a korona a zalai emberek méltóságának, büszkeségének és öntudatának jelképe. Ezen értékeket tisztelve a jövő hamarosan jelenné válhat megyénkben, hangsúlyozta.
Dr. Balogh Csaba és Balaicz Zoltán
Zalaegerszeg az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi kapcsolatrendszer alakított ki, melyben maradandót alkotott a sport, a gazdasági élet, a közösségek összefogása, az oktatás és az egészségügy terén való együttműködésben – mondta Balaicz Zoltán a tizennégy testvérváros címerének avatásán, a Dísz téren. Kiemelte, hogy a jövőben még szorosabbá kívánják fűzni a kapcsolatot, a címerek kihelyezése is ezt jelzi, melyek között a három új testvértelepülés – a szlovák Dunaszerdahely, valamint az erdélyi Nyárádszerdahely és Barót – címere is helyet kapott. Hangsúlyozta, a címerek azt az üzenet hordozzák, hogy nemcsak összetartoznak, de számíthatnak is egymásra.
Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár közös azt mondta, hogy címerek hazánk közös identitását fejezi ki a többi európai néppel. Ezek a címerek helyi és nemzeti értékrendszereket képviselnek, ugyanakkor jelképezik az összetartozást, közös énünket, az európai identitást. Becsüljük meg és kamatoztassuk összetartozás-tudatunkat a vén Európa javára. Végül az egymásra találás örömét kívánta valamennyi településnek és jelenlévő polgárainak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről