Vezető hírek
Energetikai korszerűsítés a költséghatékonyságért
Megújul a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épülete
Balaicz Zoltán, Vigh László, dr. Káldi Dávid és dr. Vereckei Csaba Iván az új fűtési rendszer központjában
Dr. Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője helyszínbejárás során elmondta, hogy a korábban pártszékházi funkciót betöltő épület 1990 novemberében került a rendőrség vagyonkezelésébe. Az azóta eltelt időszakban is igyekeztek kisebb felújításokat elvégezni a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében, de ilyen volumenű és átfogó korszerűsítés, mint a mostani, nem történt.
Balaicz Zoltán polgármester azt mondta, a Modern városok és a TOP-program keretében megvalósult kormányhivatali és önkormányzati intézmények felújításához tökéletesen illeszkedik a városi rendőrkapitányság épületének rekonstrukciója. Méltatta a város és a rendőrség közötti korrekt együttműködést, amely megnyilvánul abban is, hogy egy sétány létesül a rendőrség épülete és mellette magánberuházásban épülő társasház között. Ez az átjárást fogja biztosítani a Kossuth Lajos utcáról a Takarék köz társasházaihoz. Kiemelte, hogy közösen gondolkodnak a leendő új városi multifunkciós sportcsarnokhoz kapcsolódó közlekedési megoldásokban is a Balatoni és a Stadion út kereszteződését illetően. Bejelentette, hogy a rendőrkapitánysággal másik oldalt szomszédos, a Zalaegerszegi Televízió székhelyét is magában foglaló, épület is megújulhat néhány éven belül az Elena program keretében.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a munkavégzéshez és az ügyfelek fogadásához elengedhetetlen a rendőrkapitányság épületének korszerűsítése. Ez a beruházás kapcsolódik ahhoz az önkormányzati fejlesztési sorozathoz, amely az elmúlt tíz évben már számos közintézmény megújítását tette lehetővé. A még hátralévő középületek sem maradnak ki ebből, hiszen közös a cél, hogy Zalaegerszeg egy folyamatosan fejlődő város képét mutassa.
Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épülete a Kossuth Lajos utcán
Dr. Káldi Dávid, a belváros önkormányzati képviselője az elhangzottakat példákkal támasztotta alá, megemlítve körzetében többek között a nővérszálló és a megyeháza megújítását. Jelezte, hogy 2022-ben a Csány-szobor környezete újul meg, 2023-ban pedig Kossuth Lajos utca burkolata a Petőfi utcától a Csány-szoborig.
A márciusban kezdődő kivitelezés a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épületének teljes körű energetikai, illetve épületgépészeti felújítását teszi lehetővé a homlokzat hőszigetelésével együtt. A korszerűsítés jelentős megtakarítást eredményez majd az épület fenntartási költségeiben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről