Vezető hírek
Elbontották a Deák téri hulladékszigetet
2017. március 09. csütörtök, 18:22
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Mint arról már korábban beszámoltunk 2016. októberében Béres János szobrászművész új ivókútjának felállítása miatt áthelyezték a tér sarkán lévő hulladékszigetet a szemközti, park felőli oldalra.
A konténerek egy új kerítést is kaptak, melynek stílusát többen kifogásolták; mondván nem illik a környezetbe. Balaicz Zoltán polgármester – úgy is mint Deák téri lakos – szintén kritikával illette a létesítményt és az ivókút avatóünnepségén ígéretet tett arra, hogy más helyszínt keresnek a konténereknek.
Február 27-én végül elbontották a hulladékszigetet és vele a kerítést. A polgármester érdeklődésünkre elmondta: az eredeti állapot állt helyre. Vagyis sikerült a lakóközösséggel megállapodni, így ismét a társasházba kerültek a kukák. A tér látványát így már nem csúfítják el a konténerek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10