Vezető hírek
Csatornakiváltás és úthelyreállítás
Középen Szak Tibor és Németh Gábor
Zalaegerszeg pózvai városrészében nem ez az első ilyen beruházás, hiszen az elmúlt években a Pózva és a Vasút utcákban hajtottak végre közműfejlesztést a szennyvízhálózat valamint az ivóvízhálózat rekonstrukciójával, melyet követően az útburkolatot is helyreállították előbb félpálya majd teljes szélességben. Németh Gábor önkormányzati képviselő említette meg ezt előzményként. Mint mondta, ennek folytatásaként korszerűsítették a szennyvízrendszert a Dr. Jancsó Benedek utcában is. A tavaly novemberben megkezdett munkálatok során közel 400 méter hosszban új gerinccsatornát, illetve bekötőcsatornát fektettek le, valamint 15 betonaknát építettek. A beruházás egyik eleme volt az önkormányzat nyertes KEHOP-pályázatában érintett 28 helyszínnek. A rekonstrukció költsége bruttó 56 millió forintot tett ki, melyben 30 százalék volt az önerő. A felbontott útburkolat félpályás helyreállítását idén tavasszal végezték el.
Az elöregedett rendszer miatti csőtörések állandó problémát okoztak, hiszen a régi szennyvízcsatorna még azbesztcementből, illetve betoncsőből épült. Nyomvonala magánterületeket is érintett, így a rossz állapota mellett, annak közterületre történő kihelyezése is indokolta a csatorna kiváltását. Az új szennyvízcsatorna PVC csőből készült, melynek vízszállító kapacitása jóval kedvezőbb a korábbinál. A projekt műszaki átadás-átvételi eljárására idén júliusban került sor, tette hozzá Szak Tibor, az út- és közműépítési csoport vezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10