Vezető hírek
Egyre közelebb gyalog és kerékpárral
Az első ütem még 2015-ben zajlott, amikor is a Báthory utca és a Tesco között egy 200 méter hosszúságú szakasz épült meg, buszmegállóval és gyalogátkelővel. Ez a második ütem abból a 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg, ami ezzel együtt 29 helyszínen tesz lehetővé infrastrukturális fejlesztéseket a városban, mondta el Balaicz Zoltán polgármester a helyszínen. Mint fogalmazott, a mostani projektben a környéken található bevásárlóközpontok és cégek jobb megközelítését segítő kerékpárút hiányzó eleme épül meg. A 28,5 millió forintba kerülő kivitelezéssel a meglévő szakasz 281 méter hosszúságú és 2,75 méter szélességű aszfaltburkolatú úttal bővül, a vasúti átjáróig.
A közlekedés biztonsága miatt nagyon fontos ez, nemcsak a csácsbozsokiaknak és a Berzsenyi utcában élőknek, hanem minden gyalogosan vagy kerékpárosan erre haladó embernek. Herkliné Ebedli Gyöngyi, a városrész önkormányzati képviselője elmondta továbbá, hogy ezt a hamarosan teljessé váló szakaszt összekötnék a Balatoni út déli járdájával, illetve a Mező utcán keresztül Bozsokkal. Mint fogalmazott, ezáltal a csodálatos arborétum is könnyebben elérhető lenne a kiránduló családok számára. Mindemellett tervezik a parkerdei kerékpárút közvilágításának kiépítését, valamint hiányzó szakaszának leaszfaltozását, melyhez pályázati lehetőséget remélnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10