Vezető hírek
A színészlakások rendbetételéért
A képviselő úgy érzi, itt az idő az első lépések megtételére, a színészlakások rendbetételére, amely szerinte „rettentő” állapotban vannak, különösen a 4. emeleten, a folyamatos beázások miatt. Ezért jótékonysági akciót kezdeményezett, első körben nyolc céget keresett meg, hogy térítésmentesen vállalnának-e lakásfelújításokat.
Vigh László örömmel számolt be arról, hogy az általa felkért vállalkozások (Szabau Invest Kft, EVO-Komplex Kft, Homeland Kft, Omega GM. Kft. LÉSZ Kft., Tóth Róbert alsórajki festőmester, ZÁÉC ZRT., Windoor Desing Kft.) azonnal igent mondtak és 2-2 lakás kifestését vállalták.
A városi tulajdonban lévő „színészházban” 36 lakás található, ebből 16 rendbetételére tehát van jelentkező, a megmaradt húszra pedig további jelentkezőket várnak. Olyan cégeket, akik segítenének a munkában, ők Nagy Ferencet, a színház szervezési osztályvezetőjét keressék.
A sajtótájékoztatót követően a helyszínen is megnéztük a színészlakások – és a folyosók – állapotát Czegő Teréz színművésznő kalauzolásával. Többek között elhangzott, hogy gépészeti rekonstrukcióra is szükség lenne a berendezések elavultsága miatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10