Vezető hírek
Zalatárnok legnagyobb projektje a szennyívízhálózat kiépítése lenne
Pályázatokra (is) koncentrál a település
Soós Zsolt polgármester – aki a választásokon erős felhatalmazást kapott, hogy folytassa a település vezetését – elmondta: a képviselő-testület tagjainak fele cserélődött ki, a munkát azonban a jövőben ugyanolyan erővel folytatják, mint az elmúlt években.
- Zalatárnok adóerő-képessége nem túl erős, így inkább azokra a pályázatokra támaszkodtunk, melyekhez nem kellett önerőt rendelnünk. Öröm, hogy az elmúlt ciklusban mindent elnyertünk, amire pályáztunk. Ez persze nem lehet indok arra, hogy hátra dőljünk, a sorozatot szeretnénk folytatni – tette hozzá.
Megjegyezte: a fejlesztések között – a Magyar Falu Program keretében, 18 millió forint értékben - be tudtak szerezni falubuszt. Buszra hatalmas szükség van Zalatárnokon, hiszen a külterületi részeken lakók ellátásához, az óvodások, betegek szállításához, vagy éppen az ebéd kihordásához elengedhetetlen a jármű. Újítottak fel hegyi utakat, nemrég pedig 5,1 millió forint ráfordításával 250 méternyi járdát kapott új burkolatot a Petőfi utcában, szintén Magyar Falu pályázat segítségével. A lakóknak szociális tűzifát adtak, a harminckét igénylő között 47 köbmétert osztottak szét. Folytatni szeretnék az utak és járdák felújítását, de a település régi vágya, hogy végre kiépüljön a szennyvíz-hálózat.
- A legnagyobb tervezett projektünk a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése lenne. Ezt tűzön-vízen véghez kellene vinni, mert a hiánya nagyon nagy lemaradása a falunak - fogalmazott Soós Zsolt. – Az öt települést érintő gutorföldei szennyvíz központtal megvalósítandó térségi beruházás összege mintegy ötmilliárd forint, ami hatalmas összeg, ezt saját magunk nem tudjuk finanszírozni. Bízunk benne, hogy a jövőben lesz olyan pályázat, vagy támogatás, amivel meg tudjuk valósítani ezt a projektet. Várjuk a többi pályázati kiírást is, ha olyan jelenik meg, mely Zalatárnok hasznára válhat, nem késlekedünk, hanem azonnal benyújtjuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan