Vezető hírek
Zalabaksán egyre kedveltebb program a hagyományos családi nap
Kikapcsolódás a tóparton
Horváth Ottó, a település leköszönő polgármestere (aki több évtizeden át vezette a falut, de most a visszavonulás mellett döntött) elmondta: Zalabaksának három jelentősebb eseménye van. Az egyik az országos fogathajtóverseny pontszerző fordulója. Ezen mindig nagy az érdeklődés, általában 20-25 csapat indul a megmérettetésen. A másik a falu búcsúja, melyet augusztus utolsó hétvégéjén szoktak tartani. A harmadik program pedig a családi nap, mely egyre népszerűbb nem csak a településen, hanem a környéken élők körében is.
- Családok, baráti közösségek, munkahelyi kollektívák egyaránt érkeztek a mai rendezvényre – tette hozzá. – Igyekeztünk, hogy minél tartalmasabb programot szervezzünk, hogy a felnőttektől kezdve a gyermekekig mindenki megtalálja a számítását, azaz aki ide eljön, jól érezze magát. Hosszú évek óta kedvelt a családi nap, ami öröm számunkra.
Dr. Szalár Edina, aki októberben veszi át a polgármesteri tisztséget Horváth Ottótól, úgy fogalmazott: azokat a rendezvényeket, melyek kedveltek, folytatni kell a jövőben is. Márpedig a családi nap az.
- A mai rendezvény létszámban rekordot döntött, oly sokan jöttek el kikapcsolódni – folytatta. A gyermekeket ugrálóvár várta, de íjászat, motoros bemutató és élő zene is szerepel a programban. Nem is beszélve a főzőversenyről, melyen tizenöt csapat indult.
Jankó Péter vezetésével állt a kondér és a sütő mellé az egyik zalabaksai csapat.
- Marhalábszár- és kakaspörköltet, valamint kétféle tócsnit is készítettünk. Kiváló program, jó kikapcsolódási lehetőség a családi nap, minden évben nagyon várjuk– tette hozzá a főszakács.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10