Vezető hírek
Zalába látogatott az oroszországi Hanti-Manysi Autonóm Terület-Jugra kormányzója és delegációja
A Zala megyei látogatás célja a két térség között 2001-ben kötött együttműködési megállapodás alapján 2019-2020-ban megvalósítandó közös tevékenységek, projektek megvitatása és az erre az időszakra vonatkozó részletes cselekvési terv aláírása.
Kétoldalú találkozó, tapasztalatcsere
Az ünnepélyes aláírási ceremónia után dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke és Natalia V.Komarova kormányzó sajtótájékoztatón számolt be a kétoldalú találkozó részleteiről. Elhangzott: a 2001-ben aláírt megállapodás alapján főként kulturális jellegű együttműködés valósult meg. Így közös múzeumi, régészeti programokra, kiállításokra került sor. Festőművészeket fogadtak zalai alkotótáborok és turisztikai szakemberekből álló küldöttségek számára szerveztek zalai tanulmányutakat. Dr. Pál Attila elmondta: az utóbbi években a gazdasági kapcsolatok kialakítása is napirendre került. Szeretnék az egészségügy, oktatás és robotika területén szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Az innováció területén többek között zalai partnercégek bevonásával szakmai együttműködések kialakítására törekszenek víztisztítás, vízkezelési technológiák fejlesztése terén, illetve környezeti nevelési stratégiák kidolgozásában, klímavédelemben működnének együtt az oroszországi autonóm területtel.
Natalja Komarova arról beszélt, hogy a két régió kapcsolatának kiterjesztése érdekében a delegációjában helyet kapott több felsőoktatási intézmény rektora, orvostudományi szakértők, fejlesztési-beruházási szakemberek, valamint a finnugor népcsoporthoz tartozó mintegy 30 ezres hanti és manysi kisebbség képviselői is Zalába látogattak. Megjegyezte: először jár Magyarországon és megállapította, hogy milyen vendégszeretők, kedvesek a magyar emberek.
A delegáció tagjai találkoztak felsőoktatási intézmények vezetőivel, oroszul tanuló gimnazistákkal, koszorút helyeztek el a szovjet katonai temetőben, ellátogattak járműipari tesztpályára és a Zalai Megyei Szent Rafael Kórházba is.
Az autonóm terület legnagyobb városa Szurgut és Zalaegerszeg húszéves testvérvárosi kapcsolatának megerősítéséről szóló oklevelet írt alá Balaicz Zoltán polgármester és Vagyim Suvalov polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről