Vezető hírek
Versenyzongora a Korona Szalonban
Bevezetésképpen elmondta: nagy öröm, hogy a zsinagóga után a volt KISZÖV-székház megújult dísztermébe is tudtak vásárolni egy versenyzongorát. Így már két komoly hangszerrel büszkélkedhet Zalaegerszeg. Ezúttal is egy Yamaha zongorát választottak Hamburgból, de a terem mérete miatt a mostani valamivel kisebb, mint a hangversenyterem zongorája. Egy ilyen hangszer mindig hosszú távú befektetés, akár száz év múlva is működhet, sokak örömére – fogalmazott.
A Korona Szalon a jövőben kamarakoncerteknek, hazai és nemzetközi zongoraversenyeknek, ifjúsági zenei találkozóknak is otthont adhat. Az új zongorát egy nagyszabású koncert keretében szeptemberben avatja fel Borbély László zongoraművész.
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester felidézte: a zongora 13 millió 800 ezer forintba került. Az összeg előteremtéséhez 13 millió forintos támogatást adott Fekete Péter, volt kulturális államtitkár. További 400-400 ezer forinttal pedig Soós Zoltán helyi vállalkozó, és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenkar Egyesület járult hozzá a költségekhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10