Vezető hírek
Várják a kalandpark megépítését
Dén Dániel, a kereszténydemokrata szövetség helyi elnöke elmondta, azt szeretnék, hogy a Modern városok programban megvalósítandó alsóerdei kalandpark is hasonló figyelmet kapna, mint például az R76os gyorsforgalmi út megépítése. Ezt azért tartják fontosnak, mert úgy látják, hogy a fiatalok és az ide látogató turisták szempontjából Zalaegerszeg fő vonzerejét nem az épített örökség, hanem a város különleges természeti környezete adja.
Illusztráció
Az Alsóerdő, a Gébárti-tó és az AquaCity fejlesztésével olyan komplex kínálat valósulhat meg, ami növelheti az ide érdekező vendégek számát, és ami miatt az osztálykirándulások okán is népszerű célállomás lehet a város.
Deák Milán, a Fidelitas helyi elnöke azt fűzte hozzá, nagyon szeretnék, hogy a tervezett bobpálya a drótkötélpályával együtt megépüljön. Az elképzelések szerint a kalandpark fogadóközpontja a volt alsóerdei napközis tábor területén kap helyet. A tábor eredeti funkcióját is visszaállítják, az alsós és felsős diákok tölthetik itt majd szabadidejüket a nyári iskolai szünetben, ezáltal levéve a terhet a szülők válláról.
Illusztráció
Kiemelték, kezdeményezik a város vezetése felé, hogy a kalandpark egyes elemei – sportpályák, KRESSZ pálya, bicikliút – a zalaegerszegiek számára ingyenes legyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről