Vezető hírek
Ülésezett a zalaegerszegi városi diákparlament
Megválasztották a ZVDÖK új elnökségét
A jelenleg működő ZVDÖK megbízatása lejárt, a fiatalok jó és hasznos ifjúsági kezdeményezéseket indítottak el a városban. A város önkormányzata és a diákönkormányzat közös szervezésében városi diákparlamentet tartottak, ahol értékelték az elmúlt év munkáját és megválasztották az új testületet.
Szommer Péter, Kőnig Anna Timea és Kovács Gréta Mira
A ZVDÖK vezetőit sajtótájékoztató keretélben mutatták be, az eseményen Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a fiatalokat, hangsúlyozva, hogy sok jó ötletet, elképzelést vázoltak fel, és kritikákat is megfogalmaztak, amit természetesnek tart. Van egy álmuk arról, hogy milyen Zalaegerszeget szeretnének a jövőben.
Az új diákpolgármester Kőnig Anna Timea (Csány László Technikum), alpolgármesterek: Kovács Gréta Mira (Zrínyi Miklós Gimnázium), és Szommer Péter (Kölcsey Ferenc Gimnázium). Jegyző: Végh Viola (Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola). A diákönkormányzat 11 tagú. A sajtótájékoztatón Kőnig Anna Tímea megköszönte a bizalmat és a segítséget, amit a városi önkormányzattól kapnak. Céljaik között említette, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot a testvérvárosok fiataljaival, elsőként az olaszországi Goriziával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10