Vezető hírek
Újra jótékonysági nap az Aquában
A fentiekről és a nap gyakorlati tudnivalóiról sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője. A polgármester elmondta, az élményfürdő nyitása, azaz 2002 óta rendeznek jótékonysági napot, mely időközben hagyománnyá vált.
A helyieknek fontos célokat támogatnak ilyenkor, ezek közöl kiemelt a gyerekeket és az egészségügyi intézményeket segítő tervek. Most is lesz ennek az elvnek megfelelően szponzorált. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház aneszteziológiai részlegét kívánják támogatni, új eszköz beszerzésre, az „Altatás Biztonságáért Alapítványon” keresztül. Illetve a bevétel kisebb százalékával a Gébárti-tó mellett felépült Boldogasszony kápolna berendezésének teljességét a Zalai Boldogasszony Alapítvány közreműködésével.
A program hozama továbbra is három részből tevődik össze, tette hozzá Balaicz Zoltán. Előzetesen ismét felkeresnek 150 vállalkozást, részvételre, együttműködésre kérve őket. A rendezvény napján a zalaegerszegi lakosok 1000 Forintos egységes belépőjeggyel élvezhetik a strand összes szolgáltatását, s a belépők ára szintén a jótékony célokat szolgálja. S végül várják a főzőcsapatok jelentkezését, akik finom ételekkel kínálják a strandolókat s ezek bevétele szintén a nevezett kasszába megy.
Vigh László hozzátette, bár a zalaegerszegi kórház jelentős támogatásban részesült, de mindig vannak fejlesztési lehetőségek. Az emberek pedig szívesen jótékonykodnak, a nemes gesztusra sokan megmozdulnak.
Bánhegyi Péter hangsúlyozta, ezen a napon nem az Egerszeg Kártya számít mérvadónak, hanem a zalaegerszegi lakcím kártya, a nem helyi lakosoknak a szokásos tarifa lesz érvényes.
A színpadi programok között sport, tánc, ének szerepel, külön blokk várja a gyerekeket és a Zobori Élmény Park lesz a kiemelt vendég. Eső napot viszont nem terveznek, tehát mindenki szép időt remél e napra, ahol nehéz dolga egyedül az ételkóstoló zsűrinek lehet, a szokásos bőséges menüsor okán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10